Ez év január 1-jétől érhető el a bankoknál a CSOK Plusz 2024 hitel, amely egy meglévő ingatlan bővítésére is fordítható. Vajon mi számít pontosan bővítésnek, kell-e mellé önerő és hogyan folyósít a bank bővítéskor? Lakásbővítés CSOK Plusz hitelből – lépésről lépésre mutatjuk a tudnivalókat.

CSOK Plusz 2024

A CSOK Plusz egy államilag kamattámogatott, legfeljebb 3%-os fix kamatozású, legfeljebb 50 milliós összegű lakáshitel. 2024-ben a 41 év alatti feleséggel bíró, valamint a már babát váró házaspárok kaphatják meg. Akár a falusi CSOK-kal, illetve a babaváró hitellel együtt is igénybe vehető.

Lakásbővítés CSOK Plusz

A lakás vagy ház bővítésének minősül a hasznos alapterület legalább egy 12 négyzetméteres lakószobával történő növelése, ami lehet akár egy padlástér beépítése is.

Fontos tudni: A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása azonban nem minősül bővítésnek!

Természetesen egy ingatlan nem csak egy lakószobával bővíthető, a maximális alapterületet illetően ráadásul nincs is korlát, arra azonban figyelni kell, hogy a bővítés költsége az első közös otthonukat vásárlók esetében nem haladhatja meg a 80 millió forintot, míg másoknál 150 millió forint a limit.

Ha a házaspár olyan lakást vásárol, amit azután bővítene is, akkor a vételár és a bővítés költsége együttesen nem haladhatja meg a fenti összegeket. A bővítést követően az adott ingatlannak el kell érnie a CSOK Plusz rendeletben meghatározott minimális alapterületet, ami

a meglévő és a vállalt gyerekek együttes számától függően 40, 50, illetve 60 négyzetméter a lakásoknál, míg 70, 80 és 90 négyzetméter a családi házaknál.

Hogyan érinti a CSOK Plusz 2024 a lakásvásárlást?

A kölcsönszerződés megkötésének feltétele

A kölcsönszerződés megkötésének feltétele, hogy az igénylők által benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a hitelintézet elfogadja, ugyanis kizárólag azoknak a munkálatoknak a költségeit fogják meghitelezni, amelyek a kérelem benyújtásakor még nem készültek el.

  • A támogatásból bővített ingatlanban minden olyan személynek életvitelszerűen benne kell élnie, aki miatt a család a CSOK Plusz hitelre jogosult.
  • A fenti személyeknek az utolsó részfolyósítást követően még legalább 10 évig az adott ingatlanban kell élniük.
  • A gyerekekre csak a nagykorúvá válásukig vonatkozik ez az előírás.

 

Kövess minket Facebook oldalunkon is >>

Lakásbővítés CSOK Plusz hitelből – Hogyan folyósít a bank?

A hitelintézet a kölcsönkérelmet a benyújtás napját követő 60 napon belül bírálja el. Amennyiben a bővítéshez piaci lakáshitelre is szüksége van a családnak, akkor a CSOK Plusz hitel csak akkor igényelhető, ha a piaci kölcsönt is megkaphatja a család.

A bank szakaszosan, utólag folyósít. Az egyes szakaszok végén a család számlát nyújt be a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költségek legalább 70%-áról. Ezeknek a számláknak valamelyik támogatott személy nevére kell szólniuk. Bontott anyag is felhasználható a bővítéshez, ám ennek aránya nem haladhatja meg a számlabenyújtási kötelezettség 20%-át.

Babaváró hitel 2024 – Használható-e önerőként lakásvásárláshoz, építkezéshez?

  • A bank kizárólag olyan számlát fogad el, ami a kölcsön igénylését legfeljebb 6 hónappal megelőzően lett kiállítva, valamint amelynek kibocsátója a számlabenyújtás időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel, vagy ennek hiányában az állami adóhatóság a működő adóalanyiságot a számlakibocsátó tekintetében a számlakiállítás időpontjára vonatkozóan igazolja.
  • A kölcsön utolsó részletének folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatását követően kerülhet sor.

Amennyiben meglévő ingatlant bővítene a család, akkor a munkálatokat akár önerő nélkül is megvalósíthatják, felhasználva a teljes CSOK Plusz összegét.

Fontos számunkra, hogy a rugalmas munkavégzés, a versenyképes ár és a magas minőség továbbra is a védjegyünk maradjon. Ennek érdekében örömmel válaszolunk minden olyan felmerülő kérdésre, amely segíti az árajánlat pontos elkészítését, illetve a közös munkát.

Emailt írok nektek >>