Különféle Facebook csoportokban, de még a tévés hírekben is gyakran előkerül a téma: hogyan csapott be XY kivitelező gyanútlan megbízókat. Hogyan fordulhat elő, hogy valaki milliókkal károsít meg családokat valós munka nélkül úgy, hogy ezután nem történik számonkérés? Leszögeznénk, kivitelezőként mi háborodunk fel a leginkább ezeken a történeteken, hiszen nem csak az adott cégre, de az egész szakmára szégyent hoznak. Éppen ezért szeretnénk segíteni abban, hogyan válassz körültekintően kivitelezőt.

Te dolgoznál kivitelezővel?

Természetesen nem kötelező kivitelezőre bízni a házfelújítással, lakásátalakítással, esetleg iroda vagy üzlethelyiség felújításával kapcsolatos teendőket. Gyakran előfordul, hogy valaki a saját kezébe veszi az irányítást, és megoldja házilag azokat a munkálatokat, amelyeket más esetleg már szakemberre bízna. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nincs más lehetőség, mint kivitelező segítségét kérni. Ilyen lehet például, amikor a megrendelő:

  • nem tudja és nem is szeretné az idejét rááldozni a kétkezi felújításra
  • nem ért az átalakítással járó munkálatokhoz
  • nem szeretne időt szánni a különböző szakterületek, munkamenetek és az ütemezés összehangolására
  • nem áll rendelkezésére a megfelelő eszközpark
  • a saját szakmájához ért, de ragaszkodik a „suszter maradjon a kaptafánál” elvhez

Ilyen esetekben bizony jól jön egy profi kivitelező segítsége, aki a kiemelkedő szakértelem, hatékonyság, garancia mentén menedzseli a teendőket.

Kövess minket Facebook oldalunkon is >>

Kollégáink és alvállalkozóink immáron több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek. A kivitelezéseket minden esetben összeszokott, a munkájára és a környezetére is igényes csapat végzi. Számunkra ez fontos, hiszen így ajánlanak egymásnak ügyfeleink, így tudjuk megtartani a jól kialakított partneri kapcsolatainkat.

A jövővel kapcsolatban ugyanezt a célt tűztük ki magunk elé, ezért felhívnánk a figyelmed az 5 legfontosabb tudnivalóra, nehogy átverés áldozata legyél.

Milyen munkákat bízz mindenképpen szakemberre? >>

Mennyibe kerül, ha generálkivitelezővel dolgozunk?

Előzetes tájékozódás

Az online világ adta szabadságnak köszönhetően ma már az otthonod kényelmét élvezve ellenőrizheted, főbb vonalakban mit lehet tudni a kiszemelt kivitelezőről. Ennek négy formáját mindenképpen javasoljuk:

  1. Céginformációk: Könnyen hozzáférhetsz a cég adataihoz (pl. fő tevékenység), a cégminősítéshez és a cégkivonathoz is.
  2. Weboldal: Egy magára valamit adó kivitelező cégnek profi (nem összeeszkábált) weboldala van, ami reszponzív, tehát asztali gépeken, mobiltelefonon és táblagépeken is könnyen használható. A weboldalon lennie kell adatkezelési tájékoztatónak és impresszumnak is.
  3. Referenciamunkák: Akár a cég honlapján is bátran keress referenciamunkákat, sőt, az adott fotókra rákereshetsz a Google képkeresőben is. Így kiderítheted, hogy saját, vagy más kivitelezőtől „lopott” képek láthatóak-e a weboldalon.
  4. Vélemények: Olvasd el a kivitelező cégről írt FB és Google véleményeket. Rászűrhetsz különböző csoportokban is a cég nevére, hátha találsz értékelhető információt.

Felelős műszaki vezetés kivitelezéshez >>

Milyen az ideális kivitelező? Hogyan válassz körültekintően kivitelezőt? Összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat.

Megbízható szerződés és számla

Olyan kivitelezővel ne állj szóba, aki nem küld részletes árajánlatot, nem hajlandó szerződést kötni veled, és számlát adni az elvégzett munkáról. Ne feledd, a szerződés mindenkit véd. A vállalkozót is, a megbízót is. Mihez ragaszkodj?

  • Részletes árajánlathoz, ami elég pontos ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a rejtett költségek
  • A szerződésben szerepeljen, hogy a nevezett összeg fejében a kivitelező milyen feladatok elvégzését garantálja
  • Legyen rögzítve, milyen határidővel vállalja a kivitelező a felújítást, illetve félreérthetetlenül szerepeljen a fizetés ideje és módja, az előleg kérdése, és a végösszeg.

A megbízók és a kivitelezők közötti bizalmatlanság sajnálatos módon abból ered, hogy gyakran előfordul, az egyik nem fizeti ki becsületesen a munkát, vagy a másik előre kéri a pénzt, és eközben az elvégzett munka silány, ráadásul a megbeszélt határidő is csúszik.

Referenciáink

Megfelelő kommunikáció – korrekt kivitelező

A helytelen ügyfélkezelés hosszú múltra visszatekintő probléma, ezért azonnal szólaljon meg a vészcsengő a fejedben, ha már az egyeztetések elején bizalmatlanságra ad okot a kivitelező kommunikációja.

Ha időben reagál a megkeresésre és a további kérdésekre, a kényes pontoknál nem tereli a témát és még korrekt, céges címről is küldi az üzenetet, jó úton jársz. Ha azonban késve érkeznek a válaszok, nem kapsz elegendő tájékoztatást és jelzi, hogy előre kéri a teljes összeget, jobban jársz, ha új partnert keresel.

A fent leírtakból jól látszik, hogy kivitelezőként mi magunk is előszeretettel adunk tanácsot szakember-kérdésben, mert úgy látjuk, hogy a szakma hiteltelen képviselői szégyent hoznak a megbízható cégekre.

Fontos számunkra, hogy a rugalmas munkavégzés, a versenyképes ár és a magas minőség továbbra is a védjegyünk maradjon. Ennek érdekében örömmel válaszolunk minden olyan felmerülő kérdésre, amely segíti az árajánlat pontos elkészítését, illetve a közös munkát.

Emailt írok nektek >>