2025 elején újraindította a kormány az otthonfelújítási programot, amely már 2021-2022-ben is nagyon népszerűnek bizonyult. Ezúttal az 5000 fő alatti kistelepüléseken érhető el a program, valamint újdonság, hogy 5 évig kell a támogatott lakásban lakni. A vidéki otthonfelújítási program keretében 3 millió forint otthonfelújítási támogatáshoz lehet jutni, szükség esetén a munkálatok előfinanszírozására 6 millió forintnyi kamattámogatott otthonfelújítási hitel igényelhető. Összegyűjtöttük, milyen munkákra igényelhető az otthonfelújítási program 2025-ben.
Kétféle otthonfelújítási program 2025-ben
Csak hogy ne mulasszuk el megemlíteni, blogcikkünkben most kizárólag a vidéki otthonfelújítási programmal foglalkozunk, de emelett fut egy másik otthonfelújítási program is, méghozzá energiakorszerűsítési céllal, amely 2024. július 1-jén indult és 2025. január 20-tól új, kedvezőbb feltételekkel folytatódik.
Az anyagi feltételek mellett nyilvánvalóan is nagyon lényeges kérdés, hogy a támogatást milyen építési tevékenységekhez lehet igényelni. Mielőtt azonban hozzálátnánk a felújításhoz, mindenképpen érdemes szakemberrel egyeztetni, hogy tudjuk, milyen állapotban van a lakásunk, illetve milyen anyagi vonzattal járna az adott építési tevékenység kivitelezése.
Ahogyan az alapanyagok ára is változhat, úgy a munkadíj is eltérő lehet szakemberenként, ezért az első lépésnek az előzetes megbeszélésnek és az árak begyűjtésének kell lennie. Ezután ugorjunk fejest az otthonfelújítási program részleteibe.
Milyen munkákra igényelhető az otthonfelújítási program 2025-ben?
- víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy ilyen helyiséggel rendelkezik;
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
- a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
- tető cseréje, felújítása, szigetelése;
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
- klímaberendezés beépítése, cseréje;
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, illetve annak vagy részeinek cseréje, bővítése;
- belső tér felújítása, ideértve a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, b) a galériaépítést, c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét, d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét, e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
- kerítés építése, felújítása;
- gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
- terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
- térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
- télikert kialakítása;
- akadálymentesítési munka;
- alapozási szerkezet megerősítése;
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
- használatimelegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
- szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi zárt szennyvíztároló, egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Reméljük, tudtunk segíteni a kezdő lépésekben.
Fontos számunkra, hogy a rugalmas munkavégzés, a versenyképes ár és a magas minőség továbbra is a védjegyünk maradjon. Ennek érdekében örömmel válaszolunk minden olyan felmerülő kérdésre, amely segíti az árajánlat pontos elkészítését, illetve a közös munkát.