Üzlethelyiség felújítás

Habár egyre inkább szeretjük online intézni a vásárlásainkat, üzlethelyiségekre továbbra is szükség lesz. Ha jó benyomást akarunk tenni a betérő vendégekre, akkor egyre inkább haladnunk kell a nemzetközi és hazai trendekkel. Mutatjuk, melyek a legfontosabb szempontok egy üzlethelyiség kialakítása során.

Üzlethelyiség kialakítás 

Bejárat és a kirakat

Az üzlethelyiség kialakítása során a bejáratra érdemes nagy hangsúlyt fektetni, hiszen ez az első 2-6 m2 az a zsilip terület, amely kiemeli a betérő vendéget a kinti forgalomból és segít ráfókuszálni az üzletre, illetve az üzlet által nyújtott élményre.

A betérést követő pár másodpercben a vendég meghozza azt az alapvető döntését, hogy akar-e ebben az üzletben vásárolni, vagy sem. Emiatt nem árt, ha már kapásból a bejáratnál megpróbálunk „hűha” élményt nyújtani a vendégeknek. Erre üzlet típustól függően több lehetőségünk is van.

Kövess minket Facebook oldalunkon is >>

Egyik módszer, ha a leginkább „trendi”, leginkább látványos termékeinket, vagy a legjobb akciónkat jelenítjük meg a bejáratnál, ez által működhet az úgynevezett impulzusvásárlás. Másik lehetőség, ha a bejáratnál, vagy a bejárattól közvetlenül látható üzletrészben helyezünk el egy a környezetéből színben, vagy formában kiemelkedő bútordarabot, belsőépítészeti elemet, vagy egyéb berendezési tárgyat.

Milyen feladatokra számíthatunk egy üzlethelyiség felújítása során?

Átlátható, otthonos, esztétikus megjelenés

Persze mindenkinek mást jelent az „otthonos” kifejezés. Ha nem akarunk mellé lőni, akkor legjobb, ha megcélzunk egyfajta letisztult átlagos közízlést, mindenféle sallangtól mentesen.

Színeknél nem szerencsés a túl harsány színek kavalkádja, itt is igaz az, hogy a „kevesebb több”. A legjobb hatást akkor érjük el, ha igényes, nem harsány színű háttérszínekből választunk, és egy erősebb színű elemet (pl szőnyeg, bútor, falrész) helyezünk el az üzletben, amely igényes kontrasztot ad a háttérrel.

Beltéri falfesték típusok >>

Az üzlethelyiség kialakítása során tehát a színek éppen olyan fontosak, mint az elrendezés és az enteriőr.

Üzlethelyiség felújítás és átépítés

Figyeljünk a megvilágításra!

Ha átalakítjuk az üzletünket, akkor érdemes befektetni modern, LED-es világítótestekbe, ha eddig esetleg nem azt használtunk. Ezek töredékét fogyasztják a régi neoncsöves verzióknak, így akár jóval több világítást is tudunk használni ugyanannyi, vagy kevesebb áramfogyasztással. Ha nincs elég természetes fény, akkor pótoljuk direkt, vagy rejtett világítással, lehetőleg természetes színhőmérsékletű fényforrásokkal.

Üzlethelyiség kialakítása megfelelő padlóval

Ha már nekifogunk az üzlet átépítéséhez, érdemes mérlegelnünk, hogy a padlót is újraburkoljuk. Nem szükséges méregdrága burkolatot vásárolnunk, olcsóbb árfekvésben is kaphatóak modern színű, anyagú, méretű padlóburkolatok.

Fontos számunkra, hogy a rugalmas munkavégzés, a versenyképes ár és a magas minőség továbbra is a védjegyünk maradjon. Ennek érdekében örömmel válaszolunk minden olyan felmerülő kérdésre, amely segíti az árajánlat pontos elkészítését, illetve a közös munkát.

Emailt írok nektek >>